Abaházi Csaba azonban Radu Morar, a tulajdonos szavait megkérdőjelezve szintén a Media1-nek azt írta: "Ez nem igaz, a mostani volt az első eset, még nem figyelmeztettek, ezért sem számítottam rá, hogy ilyen súlyos következménye lehet a történteknek. " Szerdán már a konkurens műsor, a Balázsék interjúvolta A Sláger FM-től történő hétfői elbocsátását követően nem sok idő, mindössze másfél-két nap telt el, és Abaházi Csaba már szerda reggel (a Mészáros Lőrinc embere által nemrégiben felvásárolt, és épp vezetőváltáson áteső) Rádió 1-en, a Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani vezette Balázsék című műsorban volt hallható, ahol telefonon interjúvolták meg abban a rádióműsorban, mellyel az egészen 2019 végéig Abaházi által is vezetett Sláger FM-es reggeli műsor, a Sláger Reggel versenyez. A Balázsék című műsor stábja hosszú műsoridőt szentelt a versenytárs rádiónál történteknek, végig a konkurens rádió vezetésének túlkapásának beállítva a történteket, olyan kifejezéseket használva, hogy a Sláger FM vezetősége bizonyára nem vette észre, hogy ez már a XXI.
Összességében nem igazán azt kaptam, amit vártam. Kénytelen leszek elmenni legközelebb is, hogy ezt a koncertet valahogy feledtesse, bízom benne, hogy az kevésbé megúszós, igazi rock koncert lesz majd. Aretuska Billy Idol koncert képekben - klikk a fotóra [2022. 10. 04. ] Megosztom:
Aki tehát elmegy népszerű kedvence koncertjére a Parkba, az ország leghosszabb fesztiváljára, és nem elégszik meg azzal, hogy a kivetítőn látja csak közelről a fellépőt, annak meg kell küzdenie az előre jutásért, de ha megtalálja a helyét, kisebb jövés-menés mellett jól és biztonságban lehet élvezni az eseményt. Szerencsére párszor voltam már Billy Idol koncerten, így van viszonyítási alapom: utoljára a Volt Fesztiválon láttuk, már vagy 10 éve, ahol is elég felejthetetlen koncertet adott. A pár évvel ezelőtti Parkos koncert valamiért kimaradt, reméltem ez a mostani majd kárpótol. Sajnos ez nem igazán sikerült. 15 szám, 1 óra 25 perc A koncert végül 20. 20-kor kezdődött, és 21. Rise FM Most Szól | Radiohallgatas.hu. 45-kor vége is lett (ebből a végén 5 perc a zenekar bemutatása volt). A számok listáját már ismertem, a ől kiderült már korábban, hogy mindenhol ugyanolyan koncertet nyomnak ennek a turnénak a keretein belül. Ez körülbelül egy fesztiválos másfél órás műsor, ami szerintem egy önálló koncerten elég kevés. Sőt: nagyon kevés.
Ezek után Balázsék visszakérdeztek, hogy ezzel lehetett-e a baj, mire Abaházi azt mondta, nem tudja, neki semmi ilyet nem mondtak. Abaházi hozzátette, hogy csak feltételezés az egész a részéről. Abaházi: csak úgy tettem, mintha csúnyán beszélnék, vicceltem A Media1 megkereste Abaházi Csabát is, hogy az újbóli trágár kifejezés okáról érdeklődjön, hiszen azt ezúttal nem lehet műszaki hibával magyarázni. Azt kérdeztük, hogy a Rádió 1-en történt szóhasználat véletlen volt-e. A műsorvezető erre azt válaszolta, hogy viccnek szánta, ami elhangzott. Hozzátette, hogy csak úgy tett, mintha trágár kifejezést használna, majd azt állította, valójában nem mondta ki teljesen a kifejezést. (A hangfelvételen mi nem úgy hallottuk, hogy csak úgy tett volna. Slager fm online radio hallgatás. ) Megkérdeztük azt is: az, hogy az elbocsátása után két nappal már a Rádió 1-en volt hallható, jelentheti-e azt, hogy esetleg velük is tárgyalt a karrierje folytatását illetően, de azt mondta, egyelőre nem tud felvilágosítást adni arról, merre tovább.
Mostanában 2 órás műsornál kevesebbet nem igazán szoktak összeállítani a zenekarok. Slágereik vannak még bőven, nem igazán értem, hogy miért nem játszanak többet. Hangosítás? A fontosabb probléma a hangosítás, jelen esetben inkább halkítás volt. Eszembe sem jutott a koncert előtt, hogy ilyen probléma előfordulhat a Budapest Parkban. Eddig mindegyik koncert jól is szólt, és hangos is volt, amit itt hallottam. Vasárnap este viszont nem tudom, hogy mi történt, de nagyon halkan és rosszul is szólt az egész. Emiatt a koncert nagy része értékelhetetlen volt. Hiába szeretem Steve Stevens játékát, alig lehetett hallani a szólógitárt. Az egyetlen 'szám' amikor jól szólt, az a gitár szólója volt, amit nem kísért a zenekar, hanem egy szál gitárral adott elő. Számomra ez volt a koncert egyetlen értékelhető része. Sláger fm most szól. A gitárszóló után játszott Mony Mony is elég erőtlenül szólt, a nagyját a közönség "adta elő", habár utána egy fokkal talán hangosabb lett az egész, de így is nagyon messze volt a jótól. Furcsa mód nagyobb hangsúly helyeződött a ruházatra, mint a hangzásra, vagy ötször átöltözött, elegánsabb ing-hosszúzakó kombó a White Wedding-hez illően, ing nélküli bőrdzsekis szett a Rebel Yell-hez és persze a merch reklám sem maradhatott le, a turné pólóját is viselte egy-két szám erejéig.
Debrecen Lugossy Utca, 2024